/Avagy gondolatok a gyereknap margójára/
![]() |
| Michael Jackson kisgyermekek, főként kislányok(!) körében a 80-as- 90-es években és Neverlanden (bal alsó kép) |
A cím bizony nem tévedés! Talán pont nem stílusos most előállnom ezzel, mégis fontosnak tartom, hogy pont ma írjak erről a kényes témáról és pont Michael Jackson kapcsán. Konkrét rajongókat leszámítva, biztos vagyok benne, hogy erről a dalról a mai napig kevesen tudnak, legnagyobb bánatomra. Sajnálatos módon, egészen pontosan 28 évet pihent egy fiókban, mikor 2014-ben, az Xscape c. posztumusz albumon végre megjelentették. Eredetileg még a Bad-korszak felvételei közben, 1986-ban íródott. Nem csak azért nagy kár érte, mert maga a dal remek (ráadásul passzolt is volna a Bad-albumra stílusát tekintve), hanem azért is, mert ha felkerül a lemezre, esetleg promo-ként használják fel még a 80-as években valamiképp, tehát nagyobb figyelmet kap, bizonyos vádak talán sosem születnek meg, a 90-es évek első felében (és később sem).
Jackson a dalban ugyanis kendőzetlenül ír a gyermekbántalmazásról, családon belüli erőszakról, pedofíliáról, az utcára került kiskorúak kilátástalan helyzetéről, sőt a gyermekprostitúcióról is. Egy konkrét történetet beszél el, amikor egy elveszett, 12 éves gyermeknek nyoma vész, egyfelől a szülői aggódást bemutatva, másfelől pedig az ijedt gyermek(ek) szemszögébe is belehelyezkedik.
Ime a 'Do you know, where your children are' c. dal szövege:
Apa hazaér a munkából és halálra rémül
Anya a (lány)gyermek miatt sír és a hátrahagyott üzenet miatt
Apa az asztalhoz rohanva mondja, "Mi folyik itt?"
Az anya kétségbeesetten sír, "Eltűnt a kicsikénk"
Tudod, hol vannak a gyermekeid?
Mert már éjjel 12 van
És ha valahol kinn vannak az utcán
Képzeld el, mennyire meg lehetnek rémülve
A lány azt írta, elege van abból, hogy a mostohaapja használja őt
Mondván, hogy megvesz neki cuccokat, miközben szexuálisan bántalmazza
Csak gondolj bele, hogy teljesen egyedül van kinn az utcán valahol
Hogy éli túl ez a lány?
Nincs mit ennie!
Tudod, hol vannak a gyermekeid?
Mert már éjjel 12 van
És ha valahol kinn vannak az utcán
Képzeld el, mennyire meg lehetnek rémülve
Ments meg! Ebből az élő pokolból
Ments meg! Mert nem akarom megtenni
Ments meg! Mert elegem van Apából
Ments meg! Mert elég ebből
Ments meg! Mert a peremen vagyok
Ments meg! Mert nem akarok menni
Ments meg! Mert egyre nő a terror
Ments meg! Aúúú!
Épp úton van a lány, Hollywood-ba tart
Azt mondja, sztár akar lenni, azt hallotta, az jó pénz
Leszáll a vasútállomásnál, a férfi rá vár
"Megmutatom, miben van a pénz, csak engedd le a hajad"
Kiviszi az utcára, a Sunset Boulevard-ra
Ahol keményen árulja a testét, ezzel már messzire mész, te lány
A rendőr jön a sarkon, azt mondták van ott valaki
Letartóztatja ezt a kislányt, aki még csak 12 éves!
Tudod, hol vannak a gyermekeid?
Mert már éjjel 12 van
És ha valahol kinn vannak az utcán
Képzeld el, mennyire meg lehetnek rémülve
Megrázó sorok egy rendkívül hatásos dalban. Lehetnénk szkeptikusak is. Esetleg figyelem-elterelésnek szánta ezt Michael Jackson?
Még lehetséges is lenne (elméletileg!!!), ha a dal a 90-es években, a vádak után íródott volna, de 1986-ban keltezett. Minek is hívta volna fel erre a témára és saját magára a figyelmet ekkor, saját magát gyanúba keverve, miközben a bulvár már ígyis rászállt, "különc" életvitele, furcsa szokásai, titokzatos viselkedése és a plasztikai műtétek miatt? A dal csakis azért született, mert VALÓBAN A SZÍVÉN VISELTE A HÁNYATOTT ÉLETŰ GYERMEKEK SORSÁT! Már a 80-as évek közepén megfigyelhettük, mekkora a társadalmi felelősségvállalása, a szegények, elesettek, nehéz sorsúak iránt, gondoljunk csak a We Are the World-re, ahol a zenei élet nagyjait ő, egy akkor még huszonéves fiatal srác fogta össze egy csokorba, vagy épp a Man In The Mirror-ra (mely bár nem saját dala, de mindig is maximálisan magáénak érezte), előbbit pedig szintén a 80-as évek közepén írta. Nincs egyetlen híresség sem a világon, aki ennyire, minden létező módon kiállt volna értük és segített a gyermekeken, dollár milliókat adományozva alapítványoknak, kórházaknak, a világ minden táján. Nem sajnálta sem a pénzét, de még az idejét sem, hogy hátrányos helyzetű, vagy súlyos beteg gyerkőcökön segítsen, látogassa őket (minden turnén, minden városban amerre épp járt), vagy épp ő maga hívja el jónéhányukat Neverland-re, ahol betegségüket, gondjaikat egy időre elfeledve szórakozhatnak, miközben Michael Jackson minden költségüket állta. Ő maga is számtalanszor elmondta, neki ez okozta a legnagyobb örömet, dalait is ez inspirálta. A gyerekek között felhőtlenül érezhette magát, mert ők nem használták ki, csak szeretetre vágytak, és nem tekintettek rá két lábon járó pénzautomataként, (mint a felnőttek), hanem jópajtásként, akivel vizipiszolyozni, párnacsatázni lehetett, vagy vizes lufit dobálni. Bennük megbízott. Katherine Jackson, az anyja mesélt egy olyan történetet, hogy a kisgyermek Michael sírva nézte a tv-ben az afrikai éhező gyermekeket. 'Egy napon majd segíteni fogok nekik, anya'. Mindig betartotta ezt az ígéretét, akkor is, és azután is, miután pedofíliával vádolták meg. Sosem hagyta abba a segítségnyújtást, mert nem volt takargatnivalója. Talán egyszer eljön majd az az idő is, hogy végre nem hisznek a pénzhajhász bulvár médiának, nem érti őt félre a világ, mindenki megtudja, mi az igazság: mekkora szíve volt ennek az embernek.
A dalt itt lehet meghallgatni:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése