A Szénhülyék szám szerint 4. stúdióalbuma 2012 november 8-án, A38-as lemezbemutatójuk 1. napján látott napvilágot. Ezt megelőző napon, a rádióban már kaphattunk kis ízelítőt a dalokból. A fiúk állítólag rekordidő alatt, cirka 3 hónap leforgása alatt készítették el ezt az albumot. Ami nem is csoda, hisz a 2012-es év minden addiginál nagyobb népszerűséget hozott számukra, egymást érték fellépéseik. A munkálatok már tavasszal elkezdődtek, hisz a CarbonSweet beharangozó kislemeze, a Clublights már áprilisban megjelent. Az bizonyos, hogy éjt nappallá téve dolgoztak. A fiúk ígéretükhöz híven, ezúttal egy kevésbé depis, többségében inkább bulis, vidám lemezt készítettek, tele vicces, ironikus szövegekkel.
A zenei alapokban számomra a legnagyobb változás az volt, hogy nem éreztem annyira rockosnak, mint az előző 2-t (CarbonHeart, CarbonSoul). Kiemelt szerepet kaptak a billentyűs hangszerek, és a basszusgitár. Utóbbi nem csoda, hisz most első alkalommal, a basszeros, Miklós Milán is szerves részét képezte a munkálatoknak, elmondható, hogy betétjeivel szó szerint GAZDAGÍTJA az albumot. Az énekes, Fehér Balázs szerint a Sweet leginkább Titusz érdeme, hisz a zenei alapokért, és a szövegek többségéért is ő felel. Persze akad pár dal, melyben Balázs ismét megcsillogtatja dalszerzői képességeit.
Összességében el lehet mondani, hogy a CarbonSweet tényleg új korszakot nyitott a fiúk számára, minden eddiginél populárisabb, slágeresebb dalokat kaptunk.
Az album nyitó dala a Keep On Waitin' lett. Mikor először hallottam, nekem nagyon furcsa volt. Egyrészt, túlságosan vidám, a Carbon dalaihoz képest, másrészt kicsit "lightos"-nak tartottam. Szó se róla, a melódia kellemes, danolászós, ejtőzős... Már ahogy felcsendülnek az első akkordok, a gitár, a dobok, máris a jamaiciai tengerparton érezhetjük magunkat. Én szinte látom magam előtt a fiúkat, színes ingben, vidáman zenélni. Legelső dalnak jó választás, hisz rávezet arra, hogy ezúttal egy jóval vidámabb lemez ideje jött el. De mielőtt elkönyvelném könnyed dalnak a KOW-t, hozzá kell tenni, hogy ironikus, vicces szövegével azért mégis elég Carbonos lett. Balázs nem kap bebocsátást a Mennybe, visszaküldi Szent Péter, egyenesen a Pokolba, hisz amúgy is túl jó formában van ahhoz, hogy a Mennyországba jusson. Számomra a szöveg dobja meg a dalt, még ha kedvenceim közé nem is fog tartozni. Tehát konkrétan nincs baj ezzel a dallal, mégis hiányérzetet kelt bennem.
2. dal a lemezen, és egyben a lemezhez kapcsolódó 2. videó a Birthday-hez készült. Anno a kis részletből ítélve furcsálltam ezt is, nem hasonlított egyik eddigi Carbondalra sem. Mikor aztán egészben hallottam a rádióban, rögtön nagy kedvenc lett. Slágeres, fülbemászó, mégsem tipikus. Tetszik, mint ahogy Titusz is elmondta, a versszakok és a refrén szándékosan térnek el hangulatban egymástól. Így aztán még nagyobbat üt. Jó értelemben vett tipikus party-nóta, állítom, a legeslegjobb szülinapi dal, amit egy fiatal csak kívánhat. Sz***juk le a világ minden baját és érezzük jól magunkat a szülinapunkon! Nem igazuk van?! A dal maga roppant vizuális, látjuk magunk előtt a táncoló embereket, a magát hányásig leivó ünnepeltet, aki úgy bulizik, ahogy eddig még sosem. A rádióverzió már eleve remekül nyitott nálam, de mikor meghallottam Milán zseniális gitárszólóját a végén, az csak feltette az i-re a pontot!
3.-ként a Bag Of Candy kapott helyet a lemezen. El kell mondanom, mikor mentünk sorban a rádióban a dalokon, 1. hallásra ez jött be nekem leginkább.
Iróniában itt sincs hiány, sőt. Balázs rögtön mentegetőzéssel indítja a dalt, ne gondoljuk egy percig sem, hogy ő olyan jófiú. Nem az, akinek gondoljuk, csak törögeti itt a szíveket... "úgy iszom a könnyeidet, ahogy te a viszkit". Szóval kis túlzással élve, "megrág és kiköp". Néha bevillannak érdekes vizualizációk, pl. egy kínai mosoda, ahol már kifizette a számlát, ezért tovább áll. Miközben azért arra is utalás van, hogy az ő szívét is törték már össze... Nem is kell ezt tovább ragozni, az egész dal úgy szuper, ahogy van, főleg élőben, a fiúk gitárszólójával a végén! Többszöri live-verzió után, ki merem jelenteni, hogy ez az egyik fő-kedvencem a koncerteken!
4.-ként a Busdriver következik. Kellemes, andalgós nóta, tényleg azzal az érzettel, hogy mi is egy buszban ülünk a fiúkkal.... A szám egy valódi szituációt dolgoz fel, vagyis azt a dilemmát, amikor el kell dönteni, hogy koncert után a csapat hazamenjen, vagy maradjanak még "csajozni". Jaj, szegények! El is indul a vicces könyörgés a buszsofőrnek. Balázs "látványosan szenved amiatt, hogy nem mondhat (neki) nemet", mert a "sárga hajú Domingo" (alias Pignon Apu) kezében vannak mindannyian... Titusz menne haza aludni, és nincs mit tenni... A dal közepe tájt, Isti is mikrofonhoz jut, ő is könyörgőre fogja, hadd maradjon még. Remek ez a rész, és nagyon jól szól Isti hangja. Bár a srácoknak nem tartozik a kedvenceik közé, engem elsőre megvett, a maga egyszerűségében úgy tökéletes, ahogy van!
Az Opened Doors a 6. dal az albumon. Ez már poposabb, slágeresebb, és visszavesznek a vicceskedésből. Mindezek ellenére, a dal könnyed és kellemes. Kicsit 80's évek poprock feeling. Szerintem élőben még nagyobbat üt. Imádom a kis gitárszólót a végén!!!
A klip is egyik nagy kedvencem. Teljesen hűen adja vissza egy Carbon-koncert hangulatát (egyébként a már említett lemezbemutató koncerten rögzítették)!
A klip is egyik nagy kedvencem. Teljesen hűen adja vissza egy Carbon-koncert hangulatát (egyébként a már említett lemezbemutató koncerten rögzítették)!
7.-ként kapott helyet az album egyetlen instrumentális szösszenete, a Nine Eights, ami Milán nevéhez fűződik, ugyanis a basszusgitárjával alkot hatalmasat... Kicsit sötét, kicsit misztikus, mégis nyugtató érzete van ennek a rövidke a melódiának. Balázs szöveget is énekelt rá a lemezbemutatón, és így is baromi jó hangulata van! Címével ellentétben, mint Milántól megtudtuk, hét-nyolcadban van gitározva, csak elírták.
8.-ként jön az első olyan dal, mely Balázs nevéhez fűződik, ezt már ő írta: Like Kids. Az egyik legslágeresebb, legfunkysabb, élőben az igazi! Címe alapján könnyed dalra számítunk, de itt komoly érzelmek lapulnak, szép szeletet kapunk a férfi-nő kapcsolatból. Gyerekkorba vágyódás, nagy álmodozások, megbántások, de azért tovább játsszák a "jól ismert játékot", ami maga a párkapcsolat sava-borsa. Fő kedvencem a mondókás rész.
9.-ik a sorban legnagyobb kedvencem, ami az első másodpercben levett a lábamról és azóta is no.1 a Sweet-dalok között: a fájdalmasan szép melankóliájú Danger... Nagy bánatom, hogy végül nem kaptunk klipet hozzá. A dal zenei alapjának ötletét Milán szolgáltatta, méghozzá, Ady Endre, Milán által megzenésített verséből, a Héjja-Nász az Avaron címűből. Bár a szöveget az elvontság miatt nem mindig tudom, mire értsem, de ahányszor csak hallom, összecsavarodik a szívem, főleg a szomorú basszust meghallva, ami teljesen egyedivé varázsolja az egészet. Ez az egyik, ha nem a legszebb ballada, amit a Carbon valaha írt... Mint 1 kora őszi fuvallat, legalábbis én ezt társítom hozzá... Ősz és szomorúság, búcsúzás... Az egész dal magáért beszél. Ezt a dalt szintén Balázs írta, Milán ötletét alapul véve. Csillagos 5-ös!!!
11. a Rude Boy című szám. Ezzel mindig fenntartásaim voltak, nem mondom, hogy rossz, de inkább töltelékdalnak mondanám.... A zenei alapot és az éneket is kissé monotonnak tartom. A szöveg persze nem rossz, de valahogy mégsem elég, hogy felturbózza. Talán kellene még valami csavar bele, ami dobna rajta. Élőben azért ebben is több "fűszer" van, mégis ez az a dal, mely legkevésbé tetszik az albumról.
Utolsó előttiként a Nebulo következik, monológgal indít, ami a következő szituációt vázolja fel: főhősünk megismerkedik egy indonéziai bárban egy lánnyal, aki meghívja vacsorára. Majd közösen megkóstolnak 1 furcsa gyümölcsöt, amitől rosszul lesz, hallucinálni kezd... Végül már a lányt hívja segítségül, hogy mentse meg a Pokoltól.
Egyértelműen a Nebulo az album LEGELVONTABB, LEGVIZUÁLISABB, már-már SZÜRREÁLIS dala, és egyben a leginkább, klasszikus értelemben vett, "legcarbonosabb" nóta, amiben egyértelműen felismerni Titusz stílusát. Élőben is iszonyatosan jól szól, főleg Balázs "dobszólójával" kiegészülve. Bár az egész megfejthetetlen és fura, pont ezért nagy kedvenc, főleg mióta élőben többször hallottam!
A záródal a lemezen a Seeds lett. Elsőre nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, később annál jobban tetszett. A Danger mellett ez a másik legszomorkásabb dal. Mind szövegét, mind szerkezetét tekintve, inkább olyan vers-szerű. A legnagyobb szépsége pont az egyszerűségében rejlik. A zenei alap itt is tipikus Titusz, csupa elektronika, mégis nagyon sok érzelem szorult bele (érdekes ellentét ez!). Mellé leheletfinom ének társul. Itt aztán igaz a közhely, hogy a kevesebb több! A szomorúság, tehetetlenség és a kétségbeesés csak úgy süt a dalból, mely szintén nagyon vizuális lett, tökéletes lezárása a korongnak.
Összegezés: Az album már-már túlontúl vidám első fele, és a szomorkás vég érdekes kontrasztot alkot. Ha választanom kell, az album 1., vidámabb fele a kedvencem, pedig alapból melankolikus alkat vagyok. Talán az irónia az, ami miatt mégis közelebb áll hozzám a lemez első harmada. Balázst még sosem hallottuk ennyit viccelődni, és bolondozni, mely valódi jellemétől sem áll(t) távol. Sosem volt még ennyi (ön)irónia a dalokban, de külön jó, hogy a fiúk saját magukat sem veszik teljesen komolyan.
Tényleg olyan a Sweet, akár egy bonbonos doboz, amiből mindenki olyan édességet vesz ki, amihez éppen kedve szottyan. Mint maga az élet, vidámság és komolyság követi egymást, színes kavalkádban. Nem mondom, hogy tökéletes lett, picit hiányolom belőle az erősebb, alternatív vonalat, ami eddig megvolt. A rájuk oly' jellemző pszichedelika itt nagyrészt háttérbe szorul. Ezért hát van valami megmagyarázhatatlan hiányérzetem. Viszont a Candy-t, Busdriver-t, Danger-t annyira megszerettem az évek során, hogy ez bőven megbocsájtható. A fiúk érezhetően elmozdultak a populárisabb irányba. Kell ilyen is, persze.
Az album 10/7-es értékelést kap tőlem.
Tényleg olyan a Sweet, akár egy bonbonos doboz, amiből mindenki olyan édességet vesz ki, amihez éppen kedve szottyan. Mint maga az élet, vidámság és komolyság követi egymást, színes kavalkádban. Nem mondom, hogy tökéletes lett, picit hiányolom belőle az erősebb, alternatív vonalat, ami eddig megvolt. A rájuk oly' jellemző pszichedelika itt nagyrészt háttérbe szorul. Ezért hát van valami megmagyarázhatatlan hiányérzetem. Viszont a Candy-t, Busdriver-t, Danger-t annyira megszerettem az évek során, hogy ez bőven megbocsájtható. A fiúk érezhetően elmozdultak a populárisabb irányba. Kell ilyen is, persze.
Az album 10/7-es értékelést kap tőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése